Oldalak

2018. január 4.

A vallásszabadság kihirdetésének hatása Torda városára


Torda a középkorban és a fejedelemség idején Erdély legfontosabb magyar városainak egyike volt. A Gyulafehérvárt Kolozsvárral összekötő főút mentén feküdt, s e városokkal vetekedett jelentősége. Torda egykori fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1288–1697 között 127 országgyűlést tartottak falai között. Ez a szám messze meghaladja a bármelyik más erdélyi városban tartott országgyűlések számát. Közülük különösen kiemelkednek a fejedelemség korának kezdetén a reformációval kapcsolatos határozatokat hozók. 1557-ben kimondták, hogy az ország lakosai szabadon választhatnak a régi, katolikus és az új, a lutheránus hit között. Ez az országgyűlés kimondja, hogy „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha ezt a más vallásúak háborgatása nélkül teszi”. Ezt a gondolatot az 1560-as évek diétái továbbvitték. Hasonlóképpen Tordán nyilvánították az előző kettővel egyenrangúnak 1564-ben a kálvini hitet, ezzel a helvét-svájci református vallást ismerték el hivatalosan. És végül a leghíresebb tordai országgyűlést 1568. január 6. és 13. között tartották. Ezen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot, amely biztosította a recepta religiók (bevett vallások), a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius vallások szabad gyakorlását és terjesztését.

Hogy milyen nagy hatással volt a tordai polgárok életére a vallásszabadság kihirdetése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a városvezetés 300 évvel később sem talált kiválóbb történelmi eseményt képi megörökítésre, mint ezt. Mire is szeretnék utalni ezzel? Arra, hogy a Tordai Történelmi Múzeumban található egy nagyméretű történelmi festmény, amely az 1568-as tordai országgyűlés históriai pillanatát, a vallási türelem és a szellem szabadságának deklarálását örökíti meg. Ezt a képet a millenniumi (a magyar honfoglalásnak 1896-ban ünnepelt ezredik évfordulója) képrendelések alkalmából készíttette a városvezetés Körösfői-Kriesch Aladár festőművésszel. Hála Istennek, hogy ma is megtekinthető e monumentális alkotás a Tordai Történelmi Múzeumban.
Vajon mi indíthatta arra a tordai városvezetést, hogy a vallásszabadság kihirdetésének magasztos pillanatát örökíttesse meg a magyarság ezeréves évfordulója alkalmával? – tehetjük fel a kérdés. Erre próbálok választ keresni a rendelkezésemre álló történelmi forrásokból, a városi jegyzőkönyvekből és a korabeli sajtóból.

Körösfői-Kriesch Aladár:A vallásszabadság kihirdetése az 1568-iki tordai országgyűlésen

A városi képviselő–testület közgyűlési jegyzőkönyve, egyéb dokumentumokkal együtt Torda város levéltárába került. S bár később e művelődéstörténeti értékkel bíró jegyzőkönyvnek nyoma veszett, szövege az isteni gondviselésnek köszönhetően megmaradt, és a kutatás rendelkezésére áll. A Dávid Ferenc Egylet 1898. április 24-i tordai gyűlésén Simó János tordai unitárius lelkész (1867–1900) előadásában felidézte a millenniumi kép megfestésének történetét, éspedig eredeti levéltári dokumentumok alapján. A szóban forgó jegyzőkönyv eredetijéről Velits Ödön polgármester és Nesselfeld Miklós főjegyző engedélyével másolatot készített. Az Aranyosvidék 1898. április 30-i száma leközölte előadásának teljes szövegét A tordai országgyülés képe 1568-ból címmel. Az itt idézett jegyzőkönyvszöveget tehát teljesen hitelesnek tekintjük. A fiatalon elhunyt Simó János tordai unitárius lelkész így számolt be a kép megfestésének történetéről az Aranyosvidék című hetilapban [Kiemelések tőlem, J. I. L.]:

„Tisztelt közönség! Ismeretes a magyar nemzet egyetemének az a kiváló és hazafias fellángolása, hogy itt lakásunk millennáris évfordulóján mily fényesen, mily káprázatosan ünnepelt. A millennáris fény eltünt, a káprázatos külső ragyogás immár nem látszik. De a mély nyomok a szivekben, a kegyelet a különböző intézményekben, az irásokban, az állandó jellegü szobrokban és festményekben s itt elő nem számlálható más monumentális alkotásokban megmaradtak. Ugy gondolom, hogy egyetlen testület sem mulasztotta el megünnepelni ezt a nagy időt ugy, hogy annak jelt is ne állitott volna. Jól esik nemes Torda városát is ezen testületek között látnunk s hozzá nem is az utolsó helyen. El merem mondani, hogy frappanssabb alkotást egyetlen testület sem produkált mint Torda, midőn azt a világhistóriában is jelentékeny országgyülést festette meg, mely az 1568-iki s mely a hit s lelkiismereti szabadságot iktatta törvénybe s recipiálta az unitárius vallást is. Engedje meg a tisztelt közönség, hogy én jelen felolvasásom szük keretében ennek a képnek keletkezési történetét ismertessem meg s aztán egy rövid bepillantást tegyek abba a korba, melyben a történet lefolyt, levonván néhány tanulságot is azon mozgalmas idő vallásos harczaiból. Előre is megigérhetem, hogy a dogmatikai vitatkozások tartalmával nem fogom fárasztani hallgatóimat. Adataimat – polgármester és főjegyző urak [Velits Ödön és Nesselfeld Miklós] szivessége folytán –a városi levéltárból, Jakab Elek Dávid Ferencz emléke czimü müvéből és Orbán Balázs Torda és környéke cz. emlékiratából vettem.
A millenáris ünnepségek előkészületeinek lázas napjaiban a nagynevű br. Eötvös Loránd ült a kultuszminiszteri székben. A nagynevű és tudós miniszter 1894-ben 31185 szám alatt a különböző testületeket, vármegyéket leiratilag arra hivta fel, hogy gondoskodjanak valami emlékjelről a nagy év számára. A vármegyei főhatóság útján Torda városához is megérkezett a jelentőségteljes leirat… a tanács városunk akkori s jelenlegi főjegyzője Nesselfeld Miklósnak fogalmazásában a következő meleg és hazafias hangu inditványt terjesztette a városi képviselő testülethez:[Idézet a jegyzőkönyvből]
»Tek. Képv. Testület! Magyarország ezeréves fennállásának megünnepléséhez és ezen világraszóló ünnepély fényének emeléséhez – úgy az egyeseknek mint a hatóságoknak és testületeknek lelkesültségük egész melegével, anyagi erejük lehető áldozatkészségével–hozzájárulni, ugy valljuk, elengedhetetlen erkölcsi kötelességük. Ebből kiindulva a közokt. min. úr ő nagyméltóságának hazafias kezdeményezését egész örömmel üdvözöljük s tesszük magunkévá s annak teljesítéséül a következő inditványt terjesztjük elő: Határozza el a képviselő testület, hogy azon nagy jelentőségü történeti eseményt, midőn 300 évvel ezelőtt az unitárius vallás egyenjogusága kimondatik az itteni országgyűlésen – egy nagyobb szabású történeti képben korhüen megfesteti, megörökíti s erre a czélra 3 éven át 500 frtos részletekben fizetendőleg 1500 frtot megszavaz s a kép közelebbi tárgyának és méreteinek meghatározására polgármester [Velits Ödön] elnöklete s főjegyző [Nesselfeld Miklós] tollvitele mellett egy nyolcz tagu bizottságot küld ki. Nagyszerü eseményekben – ugymond tovább az inditvány –, kiemelkedő történelmi tényekben, melyek városunkban folytak volna le, nem bővelkedünk. Bármiképpen lapozgatjuk is a történelem könyvét, az inditványunkban megjelölt eseménynél kiválóbbra – mint a mely a lelkiismereti szabadság decratálása [deklarálása]–utalni nem tudunk. A hunnok, az avarok korszaka, a honfoglalás időpontja, a mult idők bizonytalan homályába vesz el. Fejedelmeink, királyaink korszaka pedig semmi személyhez kötött monumentális eseményt nem mutat fel. S a miről a legenda és a népmonda meg is emlékezik, nélkülözi a történelmi hitelesség kritériumait. Ámde az inditványunkban kiemelt momentum nagyban kimagaslik valamennyi felett. Nem egyes egyén szellemi vagy testi erőbeni nagyságát, vagy nagy alkotásait van hivatva megörökiteni, hanem erdélyi hazarészünk egyik korszakának egész gondolkozási módját, egész lelki világát, lelki életének egyik legfenségesebb megnyilatkozásában, mely megnyilatkozás, mint egy üstökös csillag gyult ki a kis Erdélyből a világ mind a négy tájéka felé, hogy a szabadság, a testvériség, az egyenlőség és a vallási türelem eljövendő fényes napjának előhirnökeként az éjjeli sötétség oszlásának kezdetét inaugurálja s nekünk azt az azóta büszkeségünket képező epinthetont[epithetont] hogy ’Erdély a vallási türelmesség országa’ megszerezze.
Az ész, a tudás, a felvilágosultság és a keresztényi türelem ezen diadalát azon momentumban a mikor a haza nagyjai a törvényt meghozzák s ajkaikon a hazafiság szava elhangzik, arczaikon a lélek tulvilági lelkesültségének megszentelt enthusiasmusa ragyog fel–kivánjuk és inditványozzuk megörökiteni, első helyen azért, mert ehez hasonló momentum nemcsak városunk, megyénk, de szükebb hazánk egész történelmében sem igen fordult elő, s ezért méltó és érdemes, hogy az ezred éves kiállitáson minden nemzet fiai előtt hirdesse, hogy a magyar nemzet már 3 század előtt[három évszázada] –itt e földön–a felvilágosodás fáklyáját lobogtatta, hogy tanulják megismerni ebből mai politikai értékét és megbámulni életképességét s ne irigyeljék s ne avatkozzanak be azon munkálkodásába, melynek czélja a második ezredévben is Magyarországnak tartani meg azt a földet, melyet apái diadalmas csaták vérfürdői között hóditottak meg maguknak és a civilizátiónak. Második helyen ajánljuk azért, hogy a városi teremben felfüggesztve–mig a város áll, hirdetője és terjesztője legyen a szabadság, egyenlőség és türelmesség örök eszméinek.« [Eddig tart a jegyzőkönyv]
A városi képviselő testület 1894. szeptember 5-én tartott közgyülésében 50. számu határozatával általános lelkesedéssel és egyhangulag fogadja el a tanács inditványát, s költségekre nem 1500, hanem 3000 frtot szavaz meg. Legnagyobb tisztelettel kell megemlitenem az egyhangu határozatot, mert ez a lelkes hangulat nemcsak a nemes város képviseletéhez volt méltó, de méltó volt ahhoz a ragyogó történelmi tényhez is, mely megfestésre várt. Megfinomult történelmi érzékről, jól kifejlett lelki érettségről tanuskodik az esemény kitünő választása. S kinek lelkében először villant meg 1568-nak fénye, méltó büszkeséget érezhet kebelében. Ugy is mint hazafi, ugy is, mint unitáriusok igaz nagyrabecsülést érezünk e szép eszme megvalósultán… A gyönyörü kép 1896. május 2-án készen volt. A kiállitás látogatói a képzőmüvészeti mücsarnok [Budapest] első termében szemlélhették. Király ő felségének magas figyelmét is megragadta, s legmagasabb dicséretével tüntette ki. A magyar kiállitás bezárta után a müvész a müncheni kiállitásra is elvitte, honnan csak a jelen év [1898] folytán érkezett városunkba s most ott diszeleg a városi diszterem északi falán, hol mindig rámosolyognak a felkelő nap aranysugarai a lelkiszabadság e gyönyörűséges symbolumára. Megtekintheti bárki, bármikor s tekintse is meg, mert kinek érzéke van az ily dolgokhoz, igazi lelki élvezettel, magasabb rendü gyönyört fog érezni látásán annak a ragyogó képnek.”

Simó János a következőképpen fejezi be előadását: „»Mint a természet égre nyuló kőszálait – ugy mond Jakab Elek – oly magasan helyezi e törvény Erdélyt, nagy és müvelt országok fölébe; örök hirdetője lesz ez János Zsigmond unitárius koronás fejedelem és az akkori törvényhozók bölcsességének és igazság érzetének. A történetirónak joga van e tárgyról büszke önérzettel szólani, kötelessége az ősök szabadelvüségéről tisztelettel emlékezni meg.« E nagy esemény Torda várossát a lelkiszabadság classikus földévé avatta s a gyönyörü kép létrehozása a méltó dicsőség fényével öntötte el. Igy symbolizálni a mult nagyságát, csak megtisztult gondolkozás módtól telik. Ez a kép büszkesége Erdélynek is, Tordának is, az unitáriusoknak is. Valahányszor e képre tekintünk, mindig ajkainkra jönnek a vallásos költőnek e gyönyörü szavai: »Itt nyertük a szent örökséget,/Hirdetni az Istenegységet./Itt hazánkban,/Bércz ölében,/Vert gyökeret hitünk,/Szent e föld nekünk.«. Mindnyájunknak pedig hatalmas tanitó mester arra, hogy egymás meggyőződését, legyen az akár vallási, akár politikai, tartsuk tiszteletben. E kölcsönös tisztelet szüli a békét, a béke ölében virágzik a haza, s épül az Isten országa. Végezetül – azt hiszem, tehetem – mindnyájunk nevében megköszönöm Torda várossának, hogy e képet a mult emlékéül, a jelen tanulságául, s a jövő türelem talizmányául létrehozta. A magam részéről pedig örömmel hálálkodom, hogy jelen felolvasásom anyagául oly kedves tárgyat adott.”

E szép szavak után meghatottan állunk és megértjük, hogy miért esett a tordaiak választása történelmünknek e felfénylő pillanatára.

Józsa István Lajos írása
Megjelent a  2018-as Unitárius Kalendáriumban