Oldalak

2015. december 23.

„Világosság ragyog” - 2. rész

Karácsony

Isten világosságnak küldte a világba Jézust, a Messiást. Mi mégis sötétségben botorkálunk; gyarlóságaink, gyengeségeink, rossz szokásaink és tulajdonságaink sötétségében. Péter második levelében ezt olvassuk: „egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap és felkel a hajnalcsillag szívetekben”. Karácsonykor a keresztény eszme születését, „hajnalhasadását” ünnepeljük. Jézus a hajnalcsillag, amely megszületik és felkel a mi szívünkben és életünkben.
Mindannyian tudjuk, hogy ünnepelni jó. Mégis mi az, ami miatt a karácsony egyedülálló, ami különleges szerepet, helyet és értéket ad neki? Karácsonyról azt tartja a közvélemény, hogy az év legnagyobb ünnepe. Karácsonynak van a legegyetemesebb üzenete és a leggazdagabb tartalma.
December 25-e eredetileg a perzsák vallási ünnepe volt. Mithrásznak, a világosság istenének születését köszöntötték ekkor. Mivel a világosság és a Nap szorosan összetartozik, Mithrászt napistenként is imádták, s azt tartották róla, hogy az emberek testi-lelki gyötrelmeit jött enyhíteni, túlvilági életet ígért nekik, de cserébe jó cselekedeteket, önmegtartóztatást kívánt tőlük. Tisztelete gyorsan elterjedt Kis-Ázsiában, majd a Római Birodalomban is a keletről behurcolt rabszolgák és az otthonukba visszatérő szabadságolt katonák révén. Születésnapja hatására került be a római naptárba a „Sol invictus” (legyőzhetetlen Nap) ünnepe. Igazi humanista tartalommal azonban a keresztény vallás töltötte meg, amikor az önzetlen, tiszta szeretet és békesség igényével érkező Jézus születésnapjának nyilvánította, és „Sol Salutisnak”, az Üdvösség Napjának nevezte el. Igazolásképpen elég csupán Lukács evangélista karácsonyi történetének közismert verssorára gondolnunk: „Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában”.
Karácsony: milyen szépen csengő, lenyűgöző hatású szó. De nézzük csak meg, honnan is ered, és mi az elsődleges jelentése? A karácsony szó – hasonlóan a magyar szavak tetemes részéhez – szláv eredetű. Őse a régi szláv nyelvben meglévő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. Az új évbe való átlépés, a téli napforduló lehetett eredeti jelentése.
A keresztény, a vallásos ember számára azonban sokkal több ennél. Igazából el is veszítette az idők folyamán eredeti jelentését. Az én számomra azonban ma is a régi jelentéstartalmával bír, csak kibővült, többféle értelmet nyert.  Jézus megszületésével és tanításának befogadásával a pogány világ „átlépett” a keresztény világba. Jézus „befogadásával” és tanításának követésével új korszak vette kezdetét az emberiség történetében. A homo sapiens homo christianusszá, azaz kereszténnyé lett. A gondolkozó emberből embertársát igazán szeretni tudó, érző lelkű felebarát lett! Jézus születésével a keresztény szeretet, kultúra és művészet indul el világhódító útjára. De a karácsony számunkra, magyarok számára azért is „átlépő”, mert a barbárság, az erőszak, a gyűlölet és állandó hadakozás világából az 1000. év karácsonyán átléptünk a keresztény új világba, amikor II. Szilveszter pápától I. István királyunk koronát kapott.
Karácsony ugyanakkor „átlépést” jelent a bűnök, tévelygések, rossz szokások, gyarlóságok sötétségéből a lelki tisztaság ragyogásába; az erkölcstelenség sötétségéből az erkölcsi tisztaság ragyogó világosságába; a tudatlanság, a babona misztikus, sötét világából az igazi hit világosságába, „a remélt dolgok valóságába”. „Átlépés” a karácsony a gyűlölet, az irigység, az ellenszenv, az előítélet sötétségéből a szeretettel való elfogadás világába; a „szemet szemért, fogat fogért” gondolkodás sötétségéből a megbocsátás világosságába. „Átlépés” a csüggedésen, a kicsinyhitűségen, a viszálykodáson, a megosztottságon, a képmutatáson, az önteltségen és a hatalomvágyon. Mert karácsony a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdeti.
Karácsony „átlépést” jelent a faji, társadalmi korlátokon, értelmetlen megkülönböztetéseken és belépést jelent a Jézusban való testvériség világába, Isten országába. S végezetül Jézus születésével és evangéliumának befogadásával a keresztény ember átlépett a halálból az örök életbe.
Fotó: Pataki Csilla
Az ézsaiási gondolatokban az ószövetségi nép messiási reménysége, várakozása fogalmazódik meg. A próféta a halál árnyékában lakók életéhez  hasonlítja népének sanyarú, keserű sorsát, és a vigasztalás üzenetével érkezik: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog”. A reménytelennek tűnő körülmények ellenére is van remény azok számára, akik hisznek a megígért Messiásban. Ma már tudjuk, hogy Isten nem feledkezett népéről, elküldte a megígért szabadítót. Isten beváltotta ígéretét, amikor a világ számára Szabadítót és Üdvözítőt adott Jézus személyében. „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született... aki az Úr Krisztus...” Ő a mi világosságunk, életünk fejedelme, megtartónk, megváltónk és megváltoztatónk. Örvendezzünk hát, Barátaim, és ünnepeljünk!


Józsa István Lajos