Oldalak

2015. december 21.

„Világosság ragyog” - 1 rész

Adventünk és karácsonyunk

„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézs 9,1)
„Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek...” (Lk 2,10–11)

Az advent tovatűnt, s beköszöntött Jézus születésének ünnepe. Az erre való felkészülés, a várakozás és a reménykedés időszaka volt. Úgy tapasztalom, mégis igen sok keresztény teljesen figyelmen kívül hagyja/hagyta a felkészülésre rendelt időt. Pedig Isten bizonyára nem ok nélkül adta a felkészülés, a karácsonyra való ráhangolódás időszakát.

Advent

Az advent nélküli keresztény hasonlít ahhoz a sportolóhoz, aki úgy gondolja: bemelegítő edzés nélkül is képes lélegzetelállító teljesítményre, vagy – más hasonlattal élve – az olyan énekest juttathatja eszünkbe, aki hangszálainak bemelegítése nélkül vállalkozik arra, hogy tiszta, csengő hangon Verdi-, Erkel- vagy Puccini-áriát énekeljen.
Advent nélkül nincs valódi karácsony. Mindenre, ami fontos, alaposan rá kell készülni. A lelkem mélyén valami azt súgja, hogy a karácsonyra érdemes lelkiismeretesen és jól felkészülni. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy üzletről üzletre járva mindent meg kell vásárolni, ami szem-szájnak ingere! Ellenkezőleg: a lelki ráhangolódást kell elősegíteni, előmozdítani. Ez pedig az adventi lelki élet, hitélet nélkül lehetetlen.
Azok számára, akik nem figyeltek kellő mértékben a lelki felkészülésre, hadd foglaljuk össze még egyszer advent szerepét és lényegét a keresztény ember életében.
A latin eredetű adventus szó megérkezést jelent, s a Jézus születésére való várakozás és felkészülés időszaka. Rendszerint András napja (november 30-a) táján kezdődik és négy karácsony előtti vasárnapot foglal magában. A régi időkben éjféli harangszó hirdette kezdetét, egyszersmind az egyházi év megnyitását is. Advent idején az emberek egykor szigorú böjtöt tartottak, falun eljártak a hajnali misére, a rorátéra, amit szép középkori kifejezéssel angyali vagy aranyos misének is neveztek. Az advent az önmagunkkal való szembenézés, elfogulatlan önvizsgálat időszaka is. Azt szeretnénk, ha az ünnep „mindeneket ékesen és szép rendben” találna. Azt szeretnénk, ha Isten teremtett világa Isten országává alakulna. „Mert  a  teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19).
Vitathatatlan, hogy csak tiszta lélekkel és érzésekkel lehet ünnepelni. Ha lelkünk tele van haraggal, bosszúval, gyűlölettel, ellenszenvvel, irigységgel, kárörömmel, egyszóval szeretetlenséggel, úgy hiábavaló erőlködés az ünnepi evangéliumnak az átélése, megtapasztalása.
Nem elég csupán leoldani a „hétköznapok saruját”; ha lelkünk citeráján képtelenek vagyunk szent áhítattal dalt pengetni, hiábavaló próbálkozás minden. Nem elég ünneplőbe öltözni és ünneplő ruhában tetszelegni, ha lelkünk nem ünnepien tiszta, nem leszünk képesek befogadni az igazi örömüzenetet. Az ünnep csak külsőségeivel fog elhalmozni, de lelkünk „száraz”, érzéketlen és terméketlen marad. Ha hiányzik ünneplésünkből a lelkünket átitató, egész lényünket megszentelő és megtisztító lelki tartalom, az igazi lelki örömet fakasztó szeretet, akkor hiábavaló erőlködés lesz ünneplésünk. József Attila gondolatai idevágóak. „Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhánkat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre”.
Adventben elindultunk azon az úton, amely kétségtelenül Jézus és Isten felé, illetve egymás felé vezet. Ha jó utat követtünk, ha el nem tévedtünk, ha nem bolyongtunk céltalanul, akkor Jézus jászolbölcsőjénél találkoznunk kell! És meg vagyok győződve arról, hogy csak azok találkoznak, akik képesek voltak Isten országáért, Jézusért, a karácsonyi gyermekért mindent „hátrahagyni”, félretenni és őt helyezni a legfontosabb helyre életükben.

Bár Ézsaiás próféta örömüzenete nem tartozik közvetlenül a karácsonyi történethez, úgy érzem, mégis beleillik valamiképp. „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.”

- folytatjuk - 


Józsa István Lajos
Lelkész