Oldalak

2014. április 13.

Virágvasárnap: Dominica palmarum

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap megnevezése, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. Jézus e napon vonult be diadalmasan Jeruzsálembe. Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék, azaz  felékesítsék. Mind a négy evangélista szerint az emberek megadták Jézusnak ezt a tiszteletet. A Máté, Márk és Lukács szerinti evangéliumokban a hozsánnázó tömeg zöld ágakat szórt az útra, a sokaság legnagyobb része pedig felsőruháját terítette eléje. A János szerinti evangéliumban pálmaágakat dobáltak Jézus elébe. A pálma: a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnepet nevezik még pálmavasárnapnak vagy dominica palmarumnak is.

Miért ment Jézus Jeruzsálembe?
A zsidók legnagyobb ünnepe a peszah (arámul: pászka), azaz: a húsvét volt. Ez az ünnep eredetileg a nomád pásztorkodással foglalkozó törzsek tavaszi ünnepe volt, amely fiatal állatok feláldozásával járt együtt, a bárány ünnepe nevet is viselte. Később az ünnep jelképes értelmet nyert és az egyiptomi szolgaságból való szabadulás emlékünnepe lett.
A kezdetben családi jellegű ünnep Josiás király vallási reformja után templomi ünneppé vált, ezért ünnepén mindenkinek a templomhoz, Jeruzsálembe kellett zarándokolnia. Ekkor a családfő feláldozta a templomban az ünnepi bárányt, amelynek vérét a pap az oltár elé hintette, kövérjét pedig elégette. Az áldozatot bemutatók a leölt állatot családjuk körében fogyasztották el kovásztalan kenyérrel, keserű salátákkal és vörös borral ünnepi körülmények között. A lakoma közben a családfő vagy a legöregebb elmondta az egyiptomból való szabadulás történetét. A nyolc napig tartó ünnep minden napján áldozatot mutattak be a templomban, az első és az utolsó napon pedig különleges istentiszteletet tartottak. Az ünnep alatt csak kovásztalan kenyeret szabadott fogyasztani, mivel az Egyiptomból való kivonuláskor sem volt idejük a kenyeret megkeleszteni. A bárány, amelynek egyéves, hibátlan hímnek kellett lennie, s amelyet csont megtörése nélkül, azaz egészben kellett elkészíteni, szintén az egyiptomi szabadulásra utalt. 
Minden tizenkét évet betöltött zsidónak Josiás király vallási reformja szerint kötelező módon fel kellett mennie Jeruzsálembe húsvét ünnepe alkalmával. Jézus hithű zsidó lévén vallásos késztetést, hitbeli ösztönzést érzett arra, hogy felmenjen Jeruzsálembe. A biblia leírása szerint Jézus előreküldte tanítványait az Olajfák hegyének keleti lejtőjén fekvő faluba, Betfagéba és hozatott onnan egy szamarat, amelynek hátán vonult be diadalmasan Jeruzsálembe.

Miért éppen szamárháton?
Jézus szamárháton való bevonulása Jeruzsálembe – a prófécia beteljesedésén túl, amely szerint: “Örvendj nagyon, Sion leánya, / ujjongj, Jeruzsálem leánya! / Királyod érkezik hozzád, / aki igaz és diadalmas, / alázatos, és szamáron ül, / szamárcsikó hátán.“/ Zak. 9, 9 / azt üzeni kora zsidóságának, hogy ő a békesség fejedelme, ő nem fegyverrel, erőszakkal akarja megszabadítani, megváltani népét, hanem tanításával, evangéliumával és életpéldájával. Az Újszövetség korában a Messiás szó a politikai függetlenségért vívott harc jelképévé vált. Jézus népe tudomására kívánja adni, hogy ő nem a nép által várt politikai Messiás. Ő nem uralkodni, parancsolni, háborúzni jön, hanem szolgálni, szeretettel, hittel és alázattal Isten útjára visszavezetni a népet. Emellett szeretné megértetni népével, hogy nem hadvezérként, nem királyként, nem a nemzet szabadítójaként azaz politikai Messiásként kell őt várni, szerepét értelmezni, hanem erkölcsi- és hitbeli szabadítóként, lelki Megváltóként. Ő nem azért jött, hogy “neki szolgáljanak”, hanem, hogy ő “szolgáljon másoknak”. Ő nem királyként, főpapként azaz uralkodóként kíván népe segítségére, megmentésére sietni, hanem prófétaként, vallási-, hitbeli megújítóként, erkölcsi-lelki Messiásként! Jeruzsálemi bevonulása, megnyilvánulása, ténykedése Zakariás próféta jövendőlését igazolja: “igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül”, “nem hatalommal és erőszakkal”, hanem az Úr lelkével kíván diadalmaskodni. ( Zak 4,6/b).
Sokan gondolhatták úgy, hogy Jézus számára micsoda öröm, boldogság, elégtétel  lehetett ez a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe. Ám Jézus szomorúan ismerte fel a kinyilvánított jelekből, szavakból, hogy népe teljesen félreértetta az ő küldetését. A hozsánna tulajdonképpen nem is neki szólt, hanem a politikai Messiásnak, a nemzet szabadítójának, akit azért vártak, hogy megszabadítsa a leigázott népet a gyűlölt római uralomtól. A zsidó nép várakozásában a Dávid fia: a politikai Messiás, aki királyként, uralkodóként, a nemzet szabadítójaként jön el. A hozsánna eredetileg egy imádságos felkiáltás volt, amelynek jelentése: szabadíts meg, segíts meg! Vagyis szabadíts meg a római elnyomástól és állítsd vissza a dávidi aranykort, a jólét, biztonság és békesség idejét!
 Dávid király idejében a zsidók országa a legnagyobb kiterjedésű volt, jólét és tartós békesség jellemezte Dávid uralkodását. Éppen ezért a zsidók visszatérő álma, vágya a dávidi uralkodás volt. A Messiás feladata visszaállítani a boldok békeidőt és jólétet. Ám a nép meg volt győződve, hogy neki semmit sem kell tegyen szabadsága, függetlensége, jóléte érdekében, mert Isten elküldi a várva várt Messiást, a mennyei királyt, aki isteni segítséggel és hatalommal egyik percről a másikra visszaadja/visszaállítja a nép szabadságát, és magától ismét jólét, biztonság és békesség lesz az országban. Éppen ezért a nép keveset törődött hitéletével, az Istennek tetsző élettel, a parancsolatok megtartásával, mert azt gondolta, hogy elég zsidónak születni, zsidónak   lenni, évente egyszer áldozatot bemutatni valamint kifizetni a templomi adót.
Jézus szomorúan veszi tudomásul a nép hitbeli tévedését, ám mindazok ellenére, hogy népe félreértette küldetését, szerepét, nem torpan meg. Sőt, elérkezettnek érzi az időt arra, hogy határozottan fellépjen a hitéletet és a templomot megszentségtelenítők ellen. Korbácsot ragad és kiűzi a kúfárokat azaz  a kereskedőket , a pénzváltókat és galambárusokat ( áldozati állat volt a galamb), akik még Isten házában is anyagi hasznot hajtanak maguknak, mert becsapják embertársaikat, és az áldozatot is egyéni haszonszerzésre fordítják.
Jézus nem sokat adott a vallásos élet külsőségeire, mert ő a belső tartalmat, a lelkieket  tartotta fontosnak, Istennek tetszőnek. Ő a hózseási irányvonalat képviselte, melyet a próféta így fogalmazott meg:” Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat”( 6, 6 ).
Virágvasárnapja azt is üzeni, hogy ne mástól, vagy a külső körülmények megváltozásától várjuk a megváltást, a jólétet, a szabadulást, hanem a mi életünkben kezdjük el a változtatást Jézus tanítása szerint. Nem ér semmit, ha hozsánnázunk Jézusnak, de naponta életünkkel, cselekedeteinkkel, szavainkkal, embertársainkhoz való viszonyulá-sunkkal megtagadjuk és “keresztre feszítjük” őt.
  Tárjuk ki szívünk, lelkünk kapuját előtte és őszintén fogadjuk be életünkbe őt.  Engedjük, hogy kiűzze életünkből, lelkünkből mindazt, ami nincs összhangban tanításával, evangéliumával, élet-eszményével és életpéldájával.
 Engedjük, hogy megértesse velünk:  nem másoktól kell várnunk, remélnünk életünk, sorsunk jobbrafordítását, hanem nekünk kell úgy élnünk, hogy minden nap egy kevéssel, Istennek  jobb és igazabb gyermekei-, egymásnak szeretőbb testvérei lehessünk.
Adja Isten, hogy így legyen. Ámen.

Józsa István Lajos