Oldalak

2014. január 28.

Válaszd az életet !

Textus: 5 Móz 30,19.

Az ember számára két utat nyitott meg az Istennel való találkozása, az Isten létének felismerése. Egyfelől az élet, az önmegvalósítás, önmegtartás útját, másfelől a halál, az önmegsemmisítés, önelveszejtés útját. Az emberiség ezt a két utat járta/járja történelme során.


          Ha bölcsen döntött, ha engedelmeskedett Istenének, eljutott léte értelméhez, hogy ki is ő, mi a rendeltetése és feladata ebben a világban. Eljutott élete céljához, élete kiteljesítéséhez. Istenen keresztül igazi önmagához, létezésének értelméhez vezetett az út. Ha felelőtlenül, ostobán, balgán döntött, nemcsak Istentől távolodott el, hanem igazi önmagától, léte valódi rendeltetésétől is. Amikor „elengedte magát”, nem tett mást, mint átadta magát az anyag irányát követő tehetetlenségnek, nemtörődömségnek és felelőtlenségnek.

Emerson, a 19. századi amerikai modern unitarizmus alapvetője a következőket állapította meg az emberről, Isten gyermekéről: „Az ember, ha fölfelé tör, az isteni szabadság részese, ha lefelé süllyed a természet vaskényszerének, a környezet, a faj, és vérmérséklet áldozata lesz.” Való igaz, hogy mindenki saját sorsának a kovácsa. Sorsunk, életünk, jövőnk a  jellemünktől függ elsősorban.

Az első tehát az önmegtartás és önmegvalósítás áldásos útja. Ez pedig elfogulatlan önvizsgálatban, fegyelmezett életvezetésben, példás áldozat-vállalásban, hősies erőfeszítésben, Istennek és embernek egyaránt tetsző életvitelben jut kifejezésre. Helytálló bizony az a megállapítás, hogy: „Hősnek lenni egy percre, egy pillanatra könnyebb, mint csendes hősiességben hordozni a mindennapokat!”

Ugye hogy nem elég egy-két napig keményen dolgozni? Egy éven át, egy évtizeden át, egy egész életen át kell a legnagyobb kitartással, szorgalommal, odaadással dolgozni a sikerért. Az érvényesülés, önmegvalósítás naponkénti kemény munkát feltételez. Ebbe az életbe nem fér bele a könnyelműség, a lazsálás, a henyélés, a tétlenkedés, a lustálkodás, a hanyagság, a nemtörődömség, „Ej, ráérünk arra még !” „patópál” hozzáállás. De ez az út a szeretet, az egymással való törődés, az egymás javát, hasznát, érdekét, előnyét is figyelembe vevő és azt követő út. Valójában a közösségbe ágyazott élet útja. Ne felejtsük, hogy: „Amit feláldozunk, nem elveszítjük, hanem magasabb értékké alakítjuk át. De azt, ami áldozatul van szánva, ha elvonjuk, valójában elvesztük azt.”

A másik út, az önmagunk elveszejtésének,  elpusztításának útja.
Ez az út nem kíván erőfeszítést és áldozatot. Ebből a fajta életformából hiányzik mind az önbírálat, mind az önfegyelem és felelősségérzet. Ez a lejtőn való lefele haladás, az önpusztítás, az önmegsemmisítés útja, ez az a bizonyos „patópál” életforma.

„Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián, 
Él magában falujában 
Pató Pál úr mogorván. 
Be más lenne itt az élet, 
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr: 
„Ej, ráérünk arra még !”
(Petőfi Sándor: Pató Pál úr)

Miért van nekünk szükségünk az önvizsgálatra, önbírálatra, önkritikára? Azért, mert aki nem tart önvizsgálatot és önbírálatot, annak el kell tűrnie, hogy mások ítélkezzenek felette!

  
 Az élet a lehetőségek teljessége. Az élet körülményekből és választásokból áll. A körülmények általában adottak és többnyire ránk kényszerítettek, a választás a miénk. Jól élni tehát nem jelent mást, mint jól választani, jól dönteni. Jézus tanítását az élet sokszorosan igazolta már. Az ő tanítása szerinti életet mindig áldás és elismerés kísérte.

Józsa Lajos lelkész